Első galéria
Képfelirat
PÁLYATEST GYŐR FELÉ
A FELÜLJÁRÓ TÖLTÉSE NAGYLÓZS IRÁNYÁBA. CSAK FÉLIG KÉSZ, MERT A RÉGI ÚTON ZAJLIK MÉG A FORGALOM
NÉZET: GYŐR FELÉ
Nézet: Sopron felé. A készülő felüljáró előtt kb. 200 méterre már kész Sopron felől a CKM alapú pályatest, egy réteg aszfalttal
Ezen a ponton keresztezi a gyorsforgalmi a Nagylózs-Pinnye összekötőt, és ezen a helyen készültek a fotók 2018-ban a régészeti feltárásról.
Nézet: Győr felé
Balra látszik az első képen bemutatott kavicsos út, amely Peresztegről indul, de itt a gyorsforgalmi keresztülvágja.
Készülnek a híd pillérjei. A déli pillérről már lekerült a zsaluzat.
Időbeli nagy ugrással 2020-ban vagyunk. Látszik már az új összekötő töltése
A Nagylózs-Pinnye összekötőút a gazos terület mögött! Nézet: Győr felé
Római kori épületek maradványait tárták fel Pinnye és Nagylózs között
Nyomvonal Sopron felé
Nyomvonal Sopron felé
Nézet: Győr felé. A nyomvonalról a humuszt eltávolították. Folynak a régészeti feltárások.
Ez a legelső felvétel a területről. Itt, a Nagylózs-Pinnye összekötő útnál bújik ki a Peresztegről induló, régi kavicsos földút