Bevezető

Kedves Látogató!

Honlapomon egy szubjektív összeállítást tárok Önök elé az M85-ös gyorsforgalmi út építéséről.  Fotózásom során a DS Konzorcium (Dömper és Subterra-Raab) által épített III. (sárga) szakaszt követtem, amelyből egyedül a Sopron-kelet csomópont maradt ki – praktikus okokból.  Nagycenk volt a fókuszpont, de Nagylózstól Kópházáig a nyomvonalon készült 14 műtárgyon keresztül kísértem figyelemmel az M85-ös gyorsforgalmi út építését.  Itt köszönöm meg a Konzorciumnak, hogy rendelkezésemre bocsátották a szakasz térképét, amelyből jobban „képbe” tudom hozni az érdeklődőket !

Képaláírás:  A sárga színnel jelölt  szakasz  építését  foglaltam 17 albumba

Hogy miért is volt fontos számomra ez a téma?

Néhány hónap híján 40 évig jártam ezen a szakaszon munkába (Nagycenk-Csorna) nap,-mint nap. Az első tíz évben autóbusszal, majd személygépkocsival. Nem kell mondanom, minden kanyart, zökkenőt ismertem. A számtalan forgalmi helyzet átélése után nem hiszem, hogy valaki jobban vágyott volna egy gyors, biztonságosabb útra. A sors fintora, hogy egészségem megakadályozott abban, hogy most már a kész, nagyszerű gyorsforgalmit naponta használhassam. Alkalmam adódott viszont a gyógyulás évében arra, hogy szinte naponta látogathassam kamerámmal az általam nagyon vágyott építkezést.

 

A térkép rákattintva nagyítható,  jobbra-balra a nyilakkal mozgatható!  Visszalépés a “vissza” gombbal lehetséges!

Lokálpatrióta lévén, az is nagyon érdekelt, hogyan alakul át az a környezet, amelyben hetven éve élek. Minden apró változást próbáltam követni, a teljesség igénye nélkül. Sokszor azért ismétlődnek hasonló képek, mert történt valamilyen változás. (Kérem, figyeljék a készítés dátumát!)  Ha egy-egy képet nagyobb  és élesebb formában nézne, használja a”View full size” gombot! Úgy gondolom, ezek a felvételek megismételhetetlenek, hiszen olyan átalakulások történtek, amelyek nem visszafordíthatóak.

Remélem, sikerült az Önök számára is sok érdekes pillanatot megörökíteni! Akik nehezebben tájékozódnak, a képaláírásaimmal igyekeztem segítségükre lenni.

Keszei István